2015. december 6., vasárnap

A műtét

Eljött a műtéti nap, kora reggel besétáltam a Klinikára már rövidre felnyírt hajjal, melyet ott utána igazítottak a donor ill. a befogadó területen. 

A korai időpont miatt az érzéstelenítő injekció után hason fekve félálomban éltem meg a hajtüszők kivételét, melynél semmilyen fájdalmat nem éreztem. Dél körül kaptam egy étlapot, amiből választhattam és elmondhatom, hogy igazi gasztronómiai élményben volt részem a halétel elfogyasztásakor.

Ebéd után már kényelmesebb ülő helyzetben kezdték berakni az előre kifúrt helyekre a hajszálakat, ezalatt filmet nézhettem. Kora reggeltől késő délutánig tartott a beavatkozás, mely eléggé fárasztó volt, de remélem megérte a türelmet. Este otthon a donor területen sajgó fájdalmat éreztem, nem volt kellemes az éjszakám, hiszen nagyon vigyáznom kellett a műtéti hely érintetlenségére.

Hajbeültetés műtét után közvetlenül

2015. november 30., hétfő

Eldöntöttem, belevágok a hajbeültetésbe

Körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdett el zavarni a vertex területen lévő kopaszodás, mely egyre nagyobb felületen jelentkezett. Mostanra már 5 - 6 cm átmérőjű kopasz területtel rendelkeztem.

Sok mindent kipróbáltam: elektromos hajkefét, ígéretesnek tűnő egyéb eljárásokat, melyek semmilyen eredményre nem vezettek. Megváltozott a fejformám, a frizurám, mivel a haj az arc kerete ezért a küllememen is rontott. Nyáron hamar leégette a kopasz részen a bőrömet a nap, ezért döntöttem úgy, hogy belevágok a hajbeültetésbe.

Hajbeültetés előtt

A műtét előtti konzultáció, mely teljes körű tájékoztatást nyújtott döntésemben megerősített.